A legidősebb több mint százéves, a leghosszabb hatméteres, a legszebbek és legértékesebbek pedig azok, melyekhez személyes élmények kötődnek. Ezek mind autók: a dörgicsei Kaáli Autó-Motor Múzeum kincsei. Szám szerint 135 jármű várja itt, hogy a látogató megcsodálja. S ami még inkább különleges: mindegyik működőképes.

Minden egyes jármű történetét részletesen ismeri a múzeum megálmodója és tulajdonosa, dr. Kaáli Nagy Géza, aki első autóit még Amerikában vásárolta meg, ott kezdte ugyanis pályafutását az orvosi egyetem elvégzése után. Itthon évtizedekkel később a Kaáli Intézet alapítójaként és vezetőjeként lett ismert, főleg a meddő párok körében. Még néhány évvel ezelőtt sem gondolta, hogy egyszer múzeumot hoz létre. Először csak a családi autóknak épített dörgicsei házuknál egy nagyobb garázst, majd idővel egyre-másra bűvölték el a régi járgányok, s a világ minden tájáról kerültek ide járművek.

„Fantasztikus lehetőség arra, hogy egy helyen tudjunk megcsodálni többféle kocsit. Fröccsözni is jó errefelé, de néha az ember vágyik valami más programra is. És ez szerintem telitalálat” – mesélte a múzeumról Gianni Annoni, a Best of Balaton egyik kurátora.

Minden jog fenntartva. Kaáli Autó-motor MúzeumAll rights reserved. Kaáli Auto-motor MuseumAlle Rechte vorbehalten. Kaáli Auto-motor Museum