Karanténban születtek: Kaáli Nagy Géza versei

2000 Ft

Fontos kötetet tart kezében az olvasó; a Kaáli Nagy Géza első verseit tartalmazó, egészen különleges gyűjteményt. Ebben a kis kötetben csak olyan versek találhatóak, amelyek a koronavírus miatti karantén idején születtek. A világjárvány őt is foglyul ejtette egy bezárt lakásban, de ő ebben a kényszerben egy kiváló lehetőséget látott arra, hogy valamiféle számvetést készítsen magával, és – ami számunkra is érdekes –, ezeket az időérlelte gondolatokat versbe is szedje. Olvasva őket az ember úgy érzi, mintha egy bölcs, kedves jóbarátja szólna hozzá finom iróniával, néhol elkomorodva, ha a család eltávozott tagjai kerülnek szóba, másutt pedig megfontolt szavakkal javasol valami olyasmit, amit mindannyiunknak érdemes lenne megfontolni. A 77 éves professzor egy teljes és hasznos élet összegzéséről, a múltról, a jelenről és a jövőről, érzelmekről és gondolatokról ír, ahol kell, ott komoly szavakkal, ahol lehet, ott kedves könnyedséggel, de mindvégig józan és szeretetreméltó hangon.

Kaáli Nagy Géza megajándékozott bennünket egy olyan versgyűjteménnyel, szellemi örökségének részeként, melyben emberi szóval, barátsággal és tisztelettel szól hozzánk. Kérem a Tisztelt Olvasót, fogadja ezeket a sorokat olyan megbecsüléssel és szeretettel, amilyennel  a Kaáli Intézet alapítója lejegyezte őket.

Készleten

Kategória:

További információk

Tömeg 0.3 kg